A rémálom zavar vonás jellegű jellemzői neuropszichológiai és poliszomnográfiás elemzések tükrében

Kutatómunkám során, az elmúlt három évben különböző ébrenléti és alvási EEG elemzések segítségével egy aránylag kevéssé vizsgált alvászavar, a rémálom zavar neurokognitív sajátosságait tanulmányoztam. A rémálom zavarban szenvedő személyek hetente egyszer vagy annál gyakrabban élnek át felkavaró, negatív érzelmekkel tarkított álomélményeket, amelyek gyakorta hirtelen felébredéssel végződnek. A populáció 2-4 százalékát érintő jelenség feltehetően az alvás alatti érzelemszabályozás kudarcát tükrözi. 
Az elmúlt évtizedekben a rémálmokat elsősorban klinikai perspektívából tanulmányozva, számos kutatás kimutatta, hogy a rémálmok gyakran társulnak különböző mentális megbetegedésekkel, elsősorban szorongásos zavarokkal. Az újabb vizsgálatok fényében azonban úgy tűnik, hogy a rémálom zavar nem pusztán egy ébrenléti mentális zavar „éjszakai árnyéka”, hanem sokkal inkább egy sajátos alvászavar, amely ugyan társulhat ébrenléti funkciózavarokkal, sőt fel is erősítheti azok intenzitását, de a mentális zavaroktól mind genetikai hátterében, mind etiológiájában alapvetően független jelenségnek tekinthető. 
Míg a rémálom zavarral társuló (komorbid) pszichiátriai zavarokat, és egyes személyiségpszichológiai tényezők szerepét számos kutatás vette górcső alá, a rémálom zavarban szenvedő személyek kognitív (információfeldolgozó) sajátosságainak, és az alvásukra jellemző idegrendszeri tevékenységnek vizsgálata a kísérleti alváskutatás elhanyagolt övezete maradt. Az alább bemutatott kutatásokkal, eredményekkel és megválaszolandó tudományos kérdésekkel ezt a területet igyekeztünk „benépesíteni”.
 
 
Simor Péter, BME Kognitív Tudományi Tanszék, egyetemi adjunktus, petersimor@gmail.com
2014-03-18