BME MotoStudent Team beszámolója

A 2014 október 5.-i hétvégén 32 nemzetközi egyetem szereplésével bonyolították le Spanyolországban, az Aragon MotorLand versenypályán a kétévente megrendezésre kerülő MotoStudent versenyt, melynek célja, hogy egyetemi hallgatók megálmodjanak és megépítsenek egy gyorsasági versenymotort.

A versenyen egyedüli magyar csapatként vett részt a műegyetemi BME MotoStudent Team. A csapat a versenyhétvégén számos más rangos európai egyetem, mint például a madridi egyetem csapatát megelőzve az időmérő edzésen a 18. helyet szerezte meg.
A versenyen a rajt után a 15. helyezésig kerültek előre, de sajnos az utolsó körben egy ütközést követően búcsúzni kényszerültek a versenytől.

Jellemző a magyar alakulat szakmai felkészültségére, hogy a motorjukat “a nullából” mindössze szűk egy év alatt építették meg, a versenyen szokásos kettő helyet.
A munka során saját tervezésű térhálós csővázat, karbonidomokat, illetve lengőkart készítettek a motorhoz.