Ericsson hallgatói ösztöndíj pályázat 2010.11.26.

A PRO PROGRESSIO ALAPÍTVÁNYPÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Ericsson Magyarország Kft.- HSN Lab

hallgatói ösztöndíj elnyerésére

  

1.   Az Ericsson Magyarország Kft célja, hogy ösztöndíjjal támogassa azokat a hallgatókat, akik az Ericsson Magyarország által előnyben részesített témakörökben végeznek kutató, fejlesztő tevékenységet. A pályázati követelményeket úgy határozták meg, hogy a tehetséges hallgatókat a tudományos munka és a PhD képzés felé irányítsák. A pályázatot MSc-s (esetleg ötéves képzésben résztvevő) hallgatók számára hirdetjük meg, de pályázhatnak olyan BSc képzéses hallgatók, akik a tanulmányaikat a HSN Lab tevékenységi körének megfelelő szakirányokon MSc képzésen szándékoznak folytatni.

2.   A „HSN Lab” ösztöndíjra pályázatot nyújthat be az

  • BME VIK illetve TTK,
  •  vagy az ELTE Informatika Karán

hallgatói jogviszonyt fenntartó hallgató, aki a HSN Lab hallgatói tagsági feltételeit elfogadja, ami

·   az eddigi tanulmányi eredményeinek,·   publikációs eredményeinek,·    a diploma szerzéshez illetve a PhD képzéshez szükséges nyelvtudás értékeléséből áll.A feltételek megtekinthetők a HSN Lab hallgatói koordinátoránál, Győri Erzsébetnél (admin@hsnlab.tmit.bme.hu vagy egyori@tmit.bme.hu, Tel.: 463 4001, Inf. ép., IE 345 szoba).

3.   Pályázni a pályázati lap kitöltésével lehet, amely átvehető a HSN Lab hallgatói koordinátorától, Győri Erzsébettől (admin@hsnlab.tmit.bme.hu vagy egyori@tmit.bme.hu, Tel.: 463 4001, Inf. ép., IE 345 szoba)

4.         Az ösztöndíj a 2010/11-es tanév őszi félévére szól.,

 összege a félévre összesen:

minimum 20 ezer Ft,  maximum 150 ezer forint.

Az elnyerhető ösztöndíjak száma nem korlátozott, csak a feltételek teljesítésétől függ.

5.   A pályázatot legkésőbb 2010. november 26. 12 óráig kell benyújtani.

6.   Pályázat beadás helye és információ: BME VIK Távközlési és Médiainformatikai Tanszékén, Informatika épület, IE 345 szobában. e-mail: egyori@tmit.bme.hu

 

7.   A pályázat értékelése: HSN Lab szakmai bizottság javaslata alapján az alapítvány kuratóriuma dönt, melyről a pályázók 2010. november 30-ig értesítést kapnak.

  

8.   Egyéb információk: az alapítvány pályázati felhívásai és a kuratórium döntései a www.proprogressio.hu címen megtalálhatók.

 

Budapest, 2010. november 10.

 

                                                                                                          Dr. Pakucs János  sk. 

                                                                                                            a kuratórium elnöke