Ericsson Magyarország Kft.- HSN Lab hallgatói ösztöndíj pályázat 2013.06.14.

A PRO PROGRESSIO ALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA
Ericsson Magyarország Kft.- HSN Lab hallgatói ösztöndíj elnyerésére

1. Az Ericsson Magyarország Kft célja, hogy ösztöndíjjal támogassa azokat a hallgatókat, akik az Ericsson Magyarország Kft által előnyben részesített témakörökben végeznek kutató, fejlesztő tevékenységet. A pályázati követelményeket úgy határozták meg, hogy a tehetséges hallgatókat a tudományos munka és a PhD képzés felé irányítsák. A pályázatot MSc-s (esetleg ötéves képzésben résztvevő) hallgatók számára hirdetjük meg, de pályázhatnak olyan BSc képzéses hallgatók, akik a tanulmányaikat a HSN Lab tevékenységi körének megfelelő szakirányokon MSc képzésen szándékoznak folytatni.

2. A „HSN Lab” ösztöndíjra pályázatot nyújthat be az a
– BME VIK illetve TTK,
 – vagy az ELTE Informatika Karán
hallgatói jogviszonyt fenntartó hallgató, aki a HSN Lab hallgatói tagsági feltételeit elfogadja. A pályázat értékelése a pályázó hallgató
– eddigi tanulmányi eredményei,
– publikációs eredményei,
– a diploma szerzéshez illetve a PhD képzéshez szükséges nyelvtudás
alapján történik.
A feltételek megtekinthetők a HSN Lab hallgatói koordinátoránál, Győri Erzsébetnél (egyori@tmit.bme.hu, Tel.: 463 4001, Inf. ép., IE 345 szoba).

3. Pályázni a Pro Progressio Alapítvány honlapjáról letölthető pályázati űrlappal
http://www.proprogressio.hu/images/Letoltheto/palyazati_lap_hallgatoi_2012.doc
valamint a HSN Lab pályázati lap kitöltésével lehet, amely átvehető a HSN Lab hallgatói koordinátorától, Győri Erzsébettől (admin@hsnlab.tmit.bme.hu vagy egyori@tmit.bme.hu, Tel.: 463 4001, Inf. ép., IE 345 szoba)

4. Az ösztöndíj a 2012/13-as tanév tavaszi félév végéig elért eredmények alapján a tanulmányok további sikeres folytatása érdekében ítélhető oda.
Az  ösztöndíj lehet
– egyszeri támogatás, ami minimum 20 ezer Ft,  maximum 100 ezer Ft,
– havi rendszeres ösztöndíj 1-6 hónapig, ami havi minimum 20 ezer Ft, maximum 100 ezer Ft

Az ösztöndíjak mértékét az alapítvány kuratóriuma szabályozta.
Az elnyerhető ösztöndíjak száma nem korlátozott, csak a feltételek teljesítésétől függ.

5. A pályázatot legkésőbb 2013. június 14. 12 óráig kell benyújtani.

6. Pályázat beadás helye és információ: BME VIK Távközlési és Médiainformatikai Tanszékén, Informatika épület, IE 345 szobában. e-mail: egyori@tmit.bme.hu

7. A pályázat értékelése: HSN Lab szakmai bizottság javaslata alapján az alapítvány kuratóriuma dönt, melyről a pályázók  legkésőbb 2013. június 28-ig értesítést kapnak.

8. Egyéb információk: az alapítvány pályázati felhívásai és a kuratórium döntései a www.proprogressio.hu címen megtalálhatók.

Budapest, 2013. január 30.

Dr. Pakucs János  sk. 
a kuratórium elnöke