Felhívás Huawei tanulmányútra 2015.05.31

Felhívás egyetemi hallgatók és doktoranduszok részére

Mint a világ egyik vezető távközlési megoldás szállítója, a Huawei elkötelezett a gazdaság, a társadalom és a környezet fenntartható fejlődése iránt. A fenntartható fejlődés egyik kulcsterületének az oktatást tekintjük. Így 2015-ben is 10 egyetemi hallgatót és egy egyetemi oktatót szeretnénk meghívni Kínába, hogy közelről tanulmányozhassák a legfejlettebb távközlési technológiákat, úgy mint a LTE-A-t és az 5G-t.

A ’’Seeds for the Future’’, tanulmányút program globális kezdeményezése a cégnek, amelyben nem csupán magyar egyetemi hallgatók vesznek részt, hanem a világ számos pontjáról érkeznek az infokommunikáció, a távközlés iránt érdeklődő fiatal tehetségek. Eddig több, mint 35 ország – többek között Magyarország, Ausztrália, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Svédország, Marokkó, Indonézia, Szingapúr, Thaiföld – hallgatói kapcsolódtak a programba.

A kínai tanulmányút várhatóan júliusban lesz, összértéke 14 millió forint, a Huawei az úttal kapcsolatos valamennyi költséget állja (vízum, repülőjegy, szállás, ellátás, belépőjegyek, szakirányú oktatás). Az ország valamennyi felsőoktatási intézményének infokommunikációs-, villamosmérnök, valamint a testvérterületek hallgatója jelentkezhet a tanulmányútra, B.s.C., M.s.C illetve P.h.D-s képzésben részesülők egyaránt.

A jelentkezés minden saját készítésű dokumentumát angol nyelven kérjük.

Jelentkezési feltételek a hallgatóknak:

  • Fényképes önéletrajz, amely tartalmazza a szakirányt, amelyen tanul és az esetleges szakmai előképzettséget, előéletet, tudományos publikációkat és a hallgató elérhetőségeit
  • Motivációs levél
  • Legmagasabb iskolai végzettséget igazoló okiratok másolata
  • Indexmásolat
  • Külön felsorolása a tématárgyaknak, amelyeket a hallgató felvett
  • 2 db ajánló az egyetem távközlési vagy villamosmérnöki karán oktatóktól

Pályázatok beadási határideje: 2015. május 31.

Elbírálás: 2015. június 10.

A pályázatokat kérjük a  hungary@huawei.com vagy a bernadett.stefanics@huawei.com címre küldeni,

a tárgysorban kérjük ne felejtsék el megjelölni: Huawei tanulmányút 2015.

A Huaweiről

A Huawei Technologies Co. olyan multinacionális, mobil- és telekommunikációs eszközöket, hálózati berendezéseket gyártó vállalat, amely a világ 50 vezető szolgáltatójából 45-öt tudhat ügyfelei között, így a Föld lakosságának egyharmada tartozik a Huawei közvetlen vagy közvetett fogyasztója közé. A Huawei Technologies árbevétele 2014-ben 46,4  milliárd dollár volt.

Kínai székhelyű vállalat vagyunk, 170 országban 170 ezer dolgozónk állítja elő az ügyfelek – többek között távközlési szolgáltatók, városok, közművállalatok – egyedi kérése szerint gyártott, innovatív termékeinket. Éves bevételünk 13 százalékát kutatás-fejlesztésre fordítjuk.

A jövőben is kulcsfontosságú eszközeinket és rendszereinket globális hatáskörű kutatási és fejlesztőközpontjainkban – többek között az indiai Bangaloreban, az egyesült államokbeli Szilícium-völgyben és Dallasban, a kínai Pekingben, Sanghajban, Nanjingban és Shenzhenben – fejlesztjük ki.

Cégünk Magyarországon budapesti központtal 2005-től működik, Pécsett és Komáromban egész Európát termékeinkkel ellátó gyártási központot (Huawei Europe Supply Center), illetve Biatorbágyon szintén európai hatáskörű logisztikai központot üzemeltetünk (Huawei Europe Logistic Center). Budapesten regionális hatáskörű visszáru, alkatrész és javító, karbantartó központokat üzemeltetünk. Magyarországi tevékenységünk bővítése folyamatos.

 

További információk a www.huawei.hu illetve a www.huawei.com honlapon találhatóak.