Harsányi István kutatói ösztöndíj 2014.06.30.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS

„Harsányi István-díj” elnyerésére

 

A hazai menedzserképzés elősegítése, ill. a menedzsment ismeretek elsajátítása céljából, magánkezdeményezés alapján 1991-ben életre hívott, a Magyar Innovációs Szövetség által gesztorált és az SZVT Kutatási és Fejlesztési Központ által támogatott közhasznú Manager Képzés Alapítvány, elsősorban a gazdasági, a műszaki és a természet-tudományi felsőfokú intézményekben graduális és posztgraduális, valamint a PhD-képzés keretében tanuló hallgatók menedzsment ismereteinek bővítését, gyakorlatban történő alkalmazását hivatott elősegíteni.

 

Ezért az Alapítvány Kuratóriuma, a Pro Progressio Alapítvány támogatásával a „Harsányi István-díj” (és a velejáró kutatási ösztöndíj) elnyerésére a 2014. évre, ismételten pályázatot ír ki. A Kuratórium az innovációval kapcsolatos menedzsment témakörben készített kiemelkedő színvonalú

        tudományos diákköri munkák,

        kutatási munkák,

        szakdolgozatok, diplomamunkák,

        PhD-disszertációk

készítőit kívánja elismerésben részesíteni, és gyakorlati tevékenységüket támogatni.

 

A pályázatok az alábbi – az innovációs folyamatokkal kapcsolatos – menedzsment szakterületeken adhatók be:

        szellemitulajdon-védelem menedzsment

        tudás menedzsment

        minőség menedzsment

        humán menedzsment

        kutatás-fejlesztési, innovációs menedzsment

        informatikai menedzsment

        környezetvédelmi menedzsment

        innováció támogatási formái

        innováció szerepe a vállalkozásokban

        stratégia, üzletfejlesztés

        logisztika, anyagtechnológia, valamint

a XX. századi magyar szervezési és vezetés-tudományi oktatás-kutatás eredményeinek hasznosítása.

 

A pályaműveket az innováció szempontjait kiemelő, max. 2 oldalas összefoglalóval kiegészítve, nyomtatott formában, 2 példányban, valamint elektronikusan is, magyar nyelven lehet benyújtani. Idegen nyelven csak akkor, ha csatolnak hozzá egy publikációként közreadható, értékelésre alkalmas magyar nyelvű összefoglaló kéziratot.

 

A pályázatok elbírálásának feltétele: a felsőoktatási intézmény hivatalos (tanszékvezetői) ajánlása, (témavezetői, opponensi) értékelése, valamint a „Pályázati adatlap” teljes körű kitöltése. Az elbírálásánál előny, ha esettanulmányt is tartalmaz a pályázat.

 

Beküldési határidő: 2014. június 30-án, 14:00 óráig beérkezően.

Beadás helye: Magyar Innovációs Szövetség titkársága: 1036 Budapest, Lajos u. 103., I. emelet

 

A Kuratórium mely külső szakértőket, vállalatvezetőket is bevonhat a döntésbe  2014. szeptember 15-ig hozza meg döntését a kutatási ösztöndíjakról, és utána írásban értesíti a pályázókat. Az egyszeri ösztöndíj összegét a pályaművek színvonala alapján a kuratórium évenként határozza meg. (2013-ban az elnyert ösztöndíjak összege 120 000, ill. 150 000 Ft volt).  

A díjakat ünnepélyes keretek között 2014 őszén adjuk át. A díjazott pályaművek összefoglalóit a Magyar Innovációs Szövetség és az SZVT Kutatási és Fejlesztési Központ honlapján publikáljuk.

 

A pályázati adatlap és az értékelés szempontjai beszerezhetők az Alapítvány Titkárságán (dr. Antos László titkár, tel: +36-1-430-3330, e-posta: innovacio@innovacio.hu) vagy letölthetők a www.innovacio.hu c. portálon a Harsányi István-díj c. rovatból.

 

Budapest, 2014. április

Manager Képzés Alapítvány kuratóriuma