Magyar Szabadalmi Hivatal hallgatói ösztöndíj pályázat 2010.02.20., 2010.09.30.

A Pro Progressio Alapítvány

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS-a

A Magyar Szabadalmi Hivatal hallgatói ösztöndíj elnyerésére

 

Az iparjogvédelem alapjainak megismerésére, az egyetemi hallgatók tudásszintjének fokozására a Pro Progressio Alapítvány és a Magyar Szabadalmi Hivatal pályázaton elnyerhető egyedi hallgatói ösztöndíjat létesít a Magyar Szabadalmi Hivatal pénzügyi támogatásával a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem végzős hallgatói részére.

 

Az ösztöndíjat két kategóriában írják ki, összesen 1.500.000.- forint keretösszeggel.

 

I.   Szakdolgozat támogatása

 Az ösztöndíj célja, hogy a szakdolgozatot (BSc. képzésben résztvevő) készítő hallgató alapfokú ismereteket szerezzen az iparjogvédelemről és azt munkája során alkalmazza. Az ösztöndíj összege: 90.000 forint. Az ösztöndíj elnyerésének feltételei:

–         a hallgató vállalja, hogy részt vesz a Magyar Szabadalmi Hivatal által szervezett 20 órás iparjogvédelmi tanfolyamon. Előadások időpontja: 2010. március 9., 16., 23., 30., 10-14 óra között, helyszín: Magyar Szabadalmi Hivatal, Konferenciaterem. Amennyiben a hallgató már részt vett minimum 20 órás iparjogvédelmi képzésben (ezt az Egyetemnek igazolnia kell), nem szükséges a tanfolyamon megjelennie.

–         A hallgató szakdolgozatában minimum 10 oldal terjedelemben megvizsgálja az adott témakör, tervfeladat, fejlesztés iparjogvédelmi hátterét, azaz feltárja a szabadalmi, formatervezési mintaoltalmi, illetve védjegy dokumentumok alapján az adott szakterület ismert megoldásait, a technika állását; ennek tükrében a szabad felhasználás, illetve a jogszerzés lehetőségét hazai és nemzetközi vonatkozásban.

–         A hallgató szakdolgozatát sikeresen védi meg. 

II.  Diplomamunka készítése, támogatása

 Amennyiben a hallgató az alapfokú képzés végén szakdolgozatában már feltárta választott témájának iparjogvédelmi vonatkozásait, azaz sikeresen pályázott a szakdolgozat támogatására kiírt pályázatra, úgy diplomamunka készítésre (MSc képzésben résztvevő) akkor nyújthat be pályázatot, ha a következő témák közül választva készíti el diplomamunkáját: 

1.      Az iparjogvédelem gazdasági alapjai

2.      A formatervezési mintaoltalom hatása a termékfejlesztésre

3.      Az európai szabadalmi rendszert alakító külső és belső hatások napjainkban

4.      A szellemi tulajdonnal kapcsolatos kutatások alkalmazása a feltalálói és az innovációs tevékenység során

5.      A védjegy szerepe a vállalat marketing stratégiájában

6.      A külföldi oltalom megszerzése és a vállalati védjegypolitika

 Az ösztöndíj összege: 225.000 forint. Az ösztöndíj elnyerésének feltételei:

–         a hallgató vállalja, hogy részt vesz a Magyar Szabadalmi Hivatal által szervezett 20 órás iparjogvédelmi tanfolyamon. Előadások időpontja: 2010. március 9.,  16., 23., 30., 10-14 óra között, helyszín: Magyar Szabadalmi Hivatal, Konferenciaterem. Amennyiben a hallgató már részt vett minimum 20 órás iparjogvédelmi képzésben (ezt az Egyetemnek igazolnia kell), nem szükséges a tanfolyamon megjelennie.

–         a hallgató a diplomamunkája során a pályázatban közzétett feladatok egyikét dolgozza ki.

–         A hallgató a diplomamunkáját sikeresen védi meg. Amennyiben a hallgató szakdolgozata készítésénél nem pályázott a Magyar Szabadalmi Hivatal pályázati felhívására, úgy a feltételek a diplomamunka támogatásra megegyeznek az I. pontban szereplő feltételekkel (10-12 oldal terjedelemben a pályázó feltárja a választott téma iparjogvédelmi hátterét, részt vesz minimum 20 órás iparjogvédelmi alapképzésben, diplomamunkáját sikeresen megvédi). Ez esetben az ösztöndíj összege is azonos: 90.000.- forint. A pályázat beadásának határideje:

–         2010. február 20. (2010. júniusában záróvizsgázó hallgatók részére)

–         2010. szeptember 30. (2010. decemberében záróvizsgázó hallgatók részére) 

A pályázatokat a PRO PROGRESSIO Alapítvány Iroda (1111 Budapest, Egry József u.18. V1 épület V. emelet 525., tel.: 463 1258, e-mail: ppai@mail.bme.hu) címére kell beadni. Ugyanitt lehet tájékoztatást kérni a pályázattal kapcsolatban felmerülő kérdésekben.

 A pályázatnak tartalmaznia kell:

  • témaválasztás,
  • rövid önéletrajz,
  • tanulmányi eredmény utolsó két félévben
  • egyetemi konzulens véleménye  A szakdolgozat/diplomamunka leadási határideje:
  • 2010. május 30. (2010. júniusában záróvizsgázó pályázók részére)
  • 2010. november 30. (2010. decemberében záróvizsgázó hallgatók részére)

Minden esetben egyoldalas angol nyelvű kivonatot kell tartalmazzon a szakdolgozat/diplomamunka. A szakdolgozatot/diplomamunkát az iparjogvédelmi feltárással együtt a Magyar Szabadalmi Hivatal által kijelölt konzulensnek kell benyújtani egy példányban, papírhordozón bekötve vagy DVD-n (minden esetben tartalmaznia kell az azonosításhoz szükséges adatokat: a hallgató neve, a szakdolgozat/diplomamunka címe, a felsőfokú intézmény megnevezése, évszám).  A pályázat eredményéről a Magyar Szabadalmi Hivatal értesíti a Pro Progresszio Alapítványt. Az elnyert ösztöndíj összegét az MSZH az Alapítvány bankszámlájára utalja át, így az ösztöndíjat a hallgatók részére az Alapítvány fizeti ki.  

Budapest, 2009-10-05.

    

Dr. Pakucs János

a kuratórium elnöke