Robert Bosch hallgatói ösztöndíj 2009.10.01.

 

 

Pályázati kiírás a Robert Bosch Elektronika Kft. ösztöndíjához

 

 

A Robert Bosch Elektronika Kft. célja, hogy az ösztöndíjjal támogassa és orientálja a hallgatókat a Robert Bosch Elektronika Kft. számára különösen fontosnak ítélt szakterületeken történő ismeretek megszerzésére, magasabb szintű mérnöki és tudományos tevékenység folytatására, a multinacionális vállalat tevékenységébe történő bekapcsolódásra. 


1./ A Robert Bosch hallgatói ösztöndíjra a BME– Gépészmérnöki Karának (GPK)– Közlekedésmérnöki Karának (KSK) – Villamosmérnöki és Informatikai Karának (VIK),hallgatói pályázhatnak, akikBSC képzésben a 6. szemeszterüket kezdik meg, illetve akik MSC képzésben az 1. szemeszterüket kezdik meg.– az utolsó két félév súlyozott átlagában legalább 3,5-es tanulmányi eredményt értek el,– vállalják, hogy a mellékelt projekttémák valamelyikéhez kapcsolódóan kutatást végeznek– angol- és/vagy németnyelv-ismerettel rendelkeznek (kommunikációs szinten).  – BSC képzés esetében önálló labor tárgyat vesznek fel, a 6. szemeszterben, mentori irányítással végeznek önálló laborfeladatokat, a 6. szemeszter végén (nyáron) az egyetem által kiírt kötelező szakmai gyakorlaton (6 hét) vesznek részt a Robert Bosch Elektronika Kft.-nél, a 7. szemeszterben a témában diplomalabort vagy önállólabort vesznek fel és ezen belül kutatási munkát végeznek.  – MSC képzés esetében önálló labor tárgyat vesznek az 1. és 2. szemeszterben  mentori irányítással dolgoznak, a 2. szemeszter végén (nyáron) az egyetem által kiírt kötelező szakmai gyakorlaton (6 hét) vesznek részt a Robert Bosch Elektronika Kft.-nél, a 3. és 4. szemeszterben  a témában diplomalabort vesznek fel és diplomamunkát készítenek.  2./ A pályázati rendszer 2 lépcsős: 2.1. Pályázat feltételrendszere: A kiírt témák közül a hallgató és egyetemi témavezetője a választott témára jelentkezik egy pályázattal, amely tartalmazza a következőket:1. oldal: a hallgató személyi adatai, tanulmányi eredménye, választott vagy választandó szakirány– az egyetemi témavezető (tutor) neve, beosztása,
fokozata, tanszéke
2. oldal: a kiválasztott Bosch-projekttémához kapcsolódó munkaterve.Kiértékelés után az elfogadott pályázatok készítői értesítést kapnak, és megkezdhetik a témavezetők segítségével az önálló labormunkát. A hallgatók október 15-ig írásbeli összefoglalót kapnak, ami tartalmazza a teljes együttműködési időszakra (BSC képzésnél 6-7. szemeszter, MSC képzésnél 1-4.szemeszter) vonatkozó munkatervet is.  2.2. “ Robert Bosch Elektronika Kft” hallgatói ösztöndíj: A pályázók írásban beadott pályázat és az ezt követő személyes, szakmai interjú alapján választja ki a Robert Bosch Elektronika Kft. az ösztöndíjra. Az ösztöndíj elnyerésével pontosításra kerül a hallgató konkrét oktatási/tanulási programja, az önálló labor, a diploma labor, a diplomaterv pontos tematikája.Az ösztöndíj:BSC 2 szemeszterre szól és a nyári szakmai gyakorlatra. 2009. szeptember 1-től adható 2010. augusztus 31-ig,    összege: 6. szemeszter 70 000 – 160 000 Ft6 hetes nyári gyakorlat 115 000 Ft7. szemeszter 130 000 – 190 000 Ft-Az ösztöndíj időszakában Bosch témában írt TDK dolgozat írásáért 20 000 Ft jutalom– Diplomadíj – jeles értékelés esetén, Tárgyi jutalom   MSC 4 félévre szól, 2009. szeptember 1-től adható 2010. augusztus 31-ig,    összege: 1-4. szemeszter 70 000 – 240 000 Ft6 hetes nyári gyakorlat 135 000 Ft– Diplomadíj – jeles értékelés esetén, Tárgyi jutalom Az ösztöndíj pontos összege a projekt jellege és nehézségi foka alapján kerül meghatározásra.A tevékenység ellenőrzése félévenként kétszer történik. Az indokolatlan lemaradás, nem teljesítés esetén az ösztöndíj megvonható. 3. A pályázat benyújtásának módja: A pályázat beadásának határideje:
2009. október 01.
A pályázatokat a PRO PROGRESSIO Alapítvány irodájába (1111 Budapest, Stoczek u. 6. J.ép. 415 sz., Tel: 463-1258, E-mail: ppai@rht.bme.hu) címére kell beadni. Ugyanitt lehet tájékoztatást kérni pályázattal kapcsolatos kérdésekben.A pályázat tartalma: lásd 2.1. pontban leírtakAz egyetem által kijelölt, a Robert Bosch Elektronika Kft. ügyekben felelős oktatók: Dr.Németh Pál – ETTDr. Jakab László – ETTIllés Balázs – ETT A pályázható témák részletes kiírása megtekinthető a PRO PROGRESSIO Alapítvány irodájában. Hatvan, 2009. 09. 10.


                                                                                                           Pro Progressio Alapítvány – Robert Bosch Elektronika Kft. ösztöndíj pályázata Témák 1.                  AOI: Viscom gyártmányú képfeldolgozó berendezések „BIB” adatbázisának (típusszám és házforma összerendelés) karbantartása, forrasztási helyek vizsgálómakróihoz házformák hozzárendelése. Egy öntanuló program készítése, mellyel a hiányzó házformákat nyomon lehet követni.             2.                  AOI: Olyan program létrehozása a Viscom gyártmányú képfeldolgozó berendezésekhez, amelyek gyűjtik a berendezés meghibásodásait, letárolják a hibára adott reakciókat és reakcióidőket. 3.                  AOI: ASC (Automated Self Control) bevezetése. A tevékenység a Bosch egységesítési projektjének része.
1.projekt: Hardware és software installálás
2.projekt: LOG –file-ok adatbázisba töltése, és láthatóvá tétele.
 4.                  AOI: egy olyan alkalmazás kifejlesztése, amely MFM-Standard formátumuvá konvertálja az OOE javítóállomáson a statisztika-fájlokat (stat-fájl) és használható az MFS, MFD és MFB gyáregységeken lévő Haran-software-rel együttműködve. 5.                  AOI: Szürkeségi kalibrálás kamerás rendszereknél. Ahhoz, hogy a tesztrendszerek képességét ellenőrizni tudjuk a kalibrált adatokat össze kell gyűjteni, és egy központi adatbázisba tenni. Feladat: egy program írása, mellyel ezt a célt elérjük. 6.                  AOI: a tevékenység a Bosch egységesítési projektjének része. Képek készítése minden házformára és megfelelő adatbázisba töltése. Elvárás: Informatikai ismeret 7.                  AOI program egységesítés:– referenciapontok megjelölése minden gyáregységhez (ref file)– nyákszámozás bejelölése (def file)– programnév beállítása (mindig a kis NYÁK).– egységes si_cad.var 8.                  AOI diploma munka: Speciális program file-ok összehasonlítására és az adatok adatbázisba töltése. Eredmény: speciális AOI variáns file. Elvárás: Informatikai ismeret, német nyelvismeret. 9.                  Rejtett forrasztási pontok (BGA-QFN) vizsgálata ERSASCOPE gyártmányú forrasztás ellenőrző berendezéssel, különféle forrasztási paraméterek mellett.  10.               Javaslat az SMT-gyártósorokon található barkód-, és DMC- (Data Matrix Code) olvasók tartóinak egységesítésére. A jelenlegi megoldások összegyűjtése, osztályozása, ez alapján néhány univerzális alaptípus kifejlesztése. 11.               IPC nedvességre érzékeny JEDEC Level  alkatrészek követésére software-es rendszer segítségével és ezen rendszer kiépítése a hatvani Bosch minden SMT gyártósorán. Andon rendszer kiépítése, az alkatrész felhasználási ideje lejárta után a beültető sor blokkolása automatikus úton. 12.               Forrasztószerszámok tervezése, optimalizálása. 13.               A Siemens sorvezérlő számítógépeken definiált alkatrész tokformák képes adatbázisának (katalógusának) létrehozása gyáregységenkénti lebontásban. Az adatbázisban definiált alkatrésztekercsek paramétereinek standardizálása gyár szinten. 14.               LASER: A rofin lézer gyártásba tételének biztonsági követelményei. Pl.: ajtók és biztonsági kapcsolók. Gépészmérnöki feladat. 15.               Ólommentes forrasztás elemzése minden lehetséges paramétert figyelembe véve, megoldási javaslatok kidolgozása, bevezetett intézkedések eredményeinek nyomon követése. 16.               A gyártósorokon működő nyomtatók beállításainak adatbázisba rögzítése, honlapon elérhetővé tétele. ZEBRA gyártmányú nyomtatók paramétereinek kipróbálása, egymásra milyen kölcsönhatásuk lehet, mind software, mind hardware oldalról. A MASTER file programozása. 17.               Inertec és ERSA gyártmányú szelektív forrasztógépek forrasztási folyamatainak átfogó elemzése, minőségi kimutatások összegzése, optimalizálási javaslatok és azok bedolgozása. 18.               Az RBHH MFD osztály több termékcsaládjának (ATC, ABS2, ABS6, EBS2, EBS5Z, stb.) részére a vevői címkék adatbázis kezelésének fejlesztése. Elvárás: társalgási szintű angol/német nyelvtudás. 19.               A gyártóberendezések pótalkatrészeit készletező raktár (MAZE) nyilvántartási adatainak elemzése. Ezekről beszámoló készítése német nyelven. A feladat során kapcsolatot kell tartani a Bosch németországi gyáraival, valamint a hatvani folyamatmérnökökkel. Elengedhetetlen a jó német nyelvtudás, az MS Excel használata. SAP ismeret előny. 20.               Diplomaterv (tanulmány) készítése. „A gyártási környezettel szemben támasztott követelmények az elektronika gyártásban.”  Milyen környezetre van szükség, és milyen műszaki eljárásokkal valósítható ez meg? A tisztatéri technika, szűrő vagy „Flow-Box” rendszerek vizsgálata és összehasonlítása, kísérletek elvégzése és azok kiértékelése, döntés előkészítés a folyamatok továbbfejlesztésére. Elengedhetetlen a jó német/angol nyelvtudás.