Robert Bosch hallgatói ösztöndíj pályázat 2011.07.01.

A Pro Progressio Alapítvány pályázati kiírása a Robert Bosch Elektronika Kft. hallgatói ösztöndíjára  

 

A Robert Bosch Elektronika Kft. célja, hogy az ösztöndíjjal támogassa és orientálja a hallgatókat a Robert Bosch Elektronika Kft. számára különösen fontosnak ítélt szakterületeken történő ismeretek megszerzésére, magasabb szintű mérnöki és tudományos tevékenység folytatására, a multinacionális vállalat tevékenységébe történő bekapcsolódásra. 


1./ A Robert Bosch hallgatói ösztöndíjra a BME– Gépészmérnöki Karának (GPK)– Közlekedésmérnöki Karának (KSK) – Villamosmérnöki és Informatikai Karának (VIK),hallgatói pályázhatnak, akik     az utolsó két félév súlyozott átlagában legalább 3,5-es tanulmányi eredményt értek el,– vállalják, hogy a mellékelt projekttémák valamelyikéhez kapcsolódóan kutatást végeznek     angol- és/vagy németnyelv-ismerettel rendelkeznek (kommunikációs szinten).  – BSC képzés esetében önálló labor tárgyat vesznek fel, a 6. szemeszterben, mentori irányítással végeznek önálló laborfeladatokat, a 6. szemeszter végén (nyáron) az egyetem által kiírt kötelező szakmai gyakorlaton (6 hét) vesznek részt a Robert Bosch Elektronika Kft.-nél, a 7. szemeszterben a témában diplomalabort vagy önállólabort vesznek fel és ezen belül kutatási munkát végeznek.  – MSC képzés esetében önálló labor tárgyat vesznek az 1. és 2. szemeszterben  mentori irányítással dolgoznak, a 2. szemeszter végén (nyáron) az egyetem által kiírt kötelező szakmai gyakorlaton (6 hét) vesznek részt a Robert Bosch Elektronika Kft.-nél, a 3. és 4. szemeszterben  a témában diplomalabort vesznek fel és diplomamunkát készítenek.  2./ A pályázati rendszer 2 lépcsős: 2.1. Pályázat feltételrendszere: A kiírt témák közül a hallgató és egyetemi témavezetője a választott témára jelentkezik egy pályázattal, amely tartalmazza a következőket:1. oldal: a hallgató személyi adatai, tanulmányi eredménye, választott vagy választandó szakirány– az egyetemi témavezető (tutor) neve, beosztása,
fokozata, tanszéke
2. oldal: a kiválasztott Bosch-projekttémához kapcsolódó munkaterve.Kiértékelés után az elfogadott pályázatok készítői értesítést kapnak, és megkezdhetik a témavezetők segítségével az önálló labormunkát. A hallgatók összefoglalót kapnak, ami tartalmazza a teljes együttműködési időszakra (BSC képzésnél 6-7. szemeszter, MSC képzésnél 1-4.szemeszter) vonatkozó munkatervet is.   2.2. “ Robert Bosch Elektronika Kft” hallgatói ösztöndíj:A pályázók írásban beadott pályázat és az ezt követő személyes, szakmai interjú alapján választja ki a Robert Bosch Elektronika Kft. az ösztöndíjra. Az ösztöndíj elnyerésével pontosításra kerül a hallgató konkrét oktatási/tanulási programja, az önálló labor, a diploma labor, a diplomaterv pontos tematikája.Az ösztöndíj:BSC 2 szemeszterre szól és a nyári szakmai gyakorlatra. 2010. szeptember 1-től adható 2011. augusztus 31-ig,    összege: 6. szemeszter 70 000 – 160 000 Ft6 hetes nyári gyakorlat 115 000 Ft7. szemeszter 130 000 – 190 000 Ft-Az ösztöndíj időszakában Bosch témában írt TDK dolgozat írásáért 20 000 Ft jutalom– Diplomadíj – jeles értékelés esetén, Tárgyi jutalomMSC 4 félévre szól, 2010. szeptember 1-től adható 2011. augusztus 31-ig,    összege: 1-4. szemeszter 70 000 – 240 000 Ft6 hetes nyári gyakorlat 135 000 Ft– Diplomadíj – jeles értékelés esetén, Tárgyi jutalom Az ösztöndíj pontos összege a projekt jellege és nehézségi foka alapján kerül meghatározásra.A tevékenység ellenőrzése félévenként kétszer történik. Az indokolatlan lemaradás, nem teljesítés esetén az ösztöndíj megvonható. 3. A pályázat benyújtásának módja:A pályázat beadásának határideje:
2011. július 1.
A pályázatokat a PRO PROGRESSIO Alapítvány irodájába (1111 Budapest, Egry József u. 18. V. em. 525 Tel: 463-1258, E-mail: ppai@rht.bme.hu) címére kell beadni. Ugyanitt lehet tájékoztatást kérni pályázattal kapcsolatos kérdésekben.A pályázat tartalma: lásd 2.1. pontban leírtakAz egyetem által kijelölt, a Robert Bosch Elektronika Kft. ügyekben felelős oktatók: Dr. Németh Pál – ETTDr. Jakab László – ETTIllés Balázs – ETT A pályázható témák részletes kiírása megtekinthető a PRO PROGRESSIO Alapítvány irodájában. Hatvan, 2011. 06.23.Dr. Pakucs János sk.  – kuratóriumi elnök


  

A Pro Progressio Alapítvány pályázati kiírása a Robert Bosch Elektronika Kft. hallgatói ösztöndíjára   – Témák 2011

 1.    AOI: Viscom gyártmányú képfeldolgozó berendezések „BIB” adatbázisának (típusszám és házforma összerendelés) karbantartása, forrasztási helyek vizsgálómakróihoz házformák hozzárendelése. Egy öntanuló program készítése, mellyel a hiányzó házformákat nyomon lehet követni. Programozási feladat.         2.    AOI: Olyan program létrehozása a Viscom gyártmányú képfeldolgozó berendezésekhez, amelyek gyűjtik a berendezés meghibásodásait, letárolják a hibára adott reakciókat és reakcióidőket. 3.    Inertec és ERSA gyártmányú szelektív forrasztógépek forrasztási folyamatainak átfogó elemzése, minőségi kimutatások összegzése, optimalizálási javaslatok és azok bedolgozása. 4.    Az RBHH MFD osztály több termékcsaládja (ATC, ABS2, ABS6, EBS2, EBS5Z, stb.) esetében a vevői címkék adatbázisának kezelése nehézkes. Ennek oka, hogy az egyes címkefajták esetében a feliratok elhelyezkedése, a használt betűtípusok, illetve a szövegmezők hossza nem egyértelműen meghatározott. A fentiek következménye, hogy sokszor speciális megoldásokat kell alkalmazni a gyárthatóság érdekében (nyomtatás és optikai vizsgálat). Feladat:       – mintacímke-adatbázis létrehozása (SAP, Profilabel Software használata)                        – adatbázis elemzése, problémák, “szabálytalanságok” feltárása                        – proporcinális fontkészletek kiváltásának lehetősége változó tartalmú szövegmezők                        esetén– folyamatorientált fejlesztési lehetőségek felvázolása, megvalósítása a TEF2 és a fejlesztőrészlegek bevonásával. A folyamatfejlesztéssel együtt diplomaterv szintű feladat. 5.    AOI: a tevékenység a Bosch egységesítési projektjének része. Képek készítése minden házformára és megfelelő adatbázisba töltése. Informatikai ismeret szükségesAOI program egységesítés:              – referenciapontok megjelölése minden gyáregységhez (ref file)                – nyákszámozás bejelölése (def file)                – programnév beállítása (mindig a kis NYÁK).              – egységes si_cad.var 6.    AOI diploma munka: Speciális program file-ok összehasonlítására és az adatok adatbázisba töltése. Eredmény: speciális AOI variáns file. Informatikai ismeret, német nyelvismeret szükséges. 7.    A gyártóberendezések pótalkatrészeit készletező raktár (MAZE) nyilvántartási adatainak elemzése. Ezekről beszámoló készítése német nyelven. A feladat során kapcsolatot kell tartani a Bosch németországi gyáraival, valamint a hatvani folyamatmérnökökkel. Elengedhetetlen a jó német nyelvtudás, és az MS-Excel használata. SAP ismeret előny. 8.    Excel adatbázisok használatát megkönnyítő segédprogramok készítése:                     – feeder-ek adatbázisában piros színnel jelölje a selejtezésre váró feedereket                        – munkaidő nyilvántartást összegző segédprogram létrehozása, diagramokkal 9.         AOI makró optimalizálás. „A gyártási környezetben működő optikai ellenőrző berendezések vizsgálóalgoritmusainak folyamatos fejlesztése. Nyelvtudás szükséges (német vagy angol) 10.     Forrasztószerszámok tervezése, optimalizálása    11.     Forrasztási hibák analízise, gyökér okok feltárása, megszüntetése. Technológiai kísérletek elvégzése, jegyzőkönyvek elkészítése (angol nyelven). 12.     Az RBHH-ban TEF2 által felügyelt géppark grafikus megjelenítése a honlapon. HTML programozói ismeret szükséges.                    13.     MFA S2012 Viscom OOE template egységesítés nyomtató SW csere után (ATC, ABS2, ABS6, EBS2, EBS5Z, stb.) Cross Link bevezetés (template egységesítés 4 gép, cross link 3 gép) 14.     I/O kártya teszter tervezése, elkészítése (HW+SW) laser gépekhez 15.     A BIB „adatbázis” valódi adatbázisba integrálása. Megfelelő felhasználói környezet kialakítása. SQL, WEB programozás ismerete szükséges 16.     Siemens/Panasonic beültető gépek adagolóinak javítási koncepció kidolgozása 17.     Siemens beültetési paraméterek optimalizálása. 18.     Gépképesség mérések Siemens/Panasonic beültető, ill. EKRA pasztázó gépeken. Beültetési / nyomtatási értékek mérése és beállítása CetaQ mérőberendezéssel.