Siemens formatervezési pályázat 2015.09.27.

 

 

Siemens formatervezési pályázat

A Siemens Zrt. a Pro Progressio Alapítvánnyal együttműködésben formatervezési pályázatot ír ki a 2015-ös Werner von Siemens Hatékonysági díj emléktárgyának megtervezésére.

A pályázat célja

Olyan megvalósítható emléktárgy (asztali dísz, szobor, plakett, stb.) tervezése, amely illik a Siemens, illetve a Werner von Siemens Hatékonysági Díj szellemiségéhez, valamint lehetőség szerint utal a vállalat és partnerei tevékenységére is. (A partnerekről a honlapon lehet tájékozódni.)

A Werner Siemens Hatékonysági Díjat a Siemens azért hozta létre, hogy elismerje partnereinek eredményeit a hatékonyságnövelés terén, legyen az üzleti vagy társadalmi eredmény, valamint, hogy a pályázaton keresztül hozzáférhetővé tegye a legjobb fejlesztési példákat, a technológiai téren végrehajtott fejlesztéseiket, a Siemens technológia alkalmazásával az erőforrások racionális felhasználásának számszerűsíthető előnyeit. A díjátadó tervezett időpontja: 2015. november 19.

Értékelési szempontok

A benyújtott terv stílusában, minőségében és szellemiségében illeszkedjen a Siemens és a Werner von Siemens Hatékonysági Díj által képviselt értékekhez. A benyújtott anyagnak tartalmaznia kell háromdimenziós látványterveket, gyártási tervet. A tárgynak a szokványos ipari technológiákkal kell megvalósulnia. Fontos szempont, hogy a kiválasztott tárgy több példányban legyártható legyen az eredményhirdetés időpontjától (2015. október 12.) a 2015. november 19-i díjátadóig. A tervezés során a pályázó felhasználhatja a Siemens arculati elemeit, amelyeket a kommunikacio.hu@siemens.com email címre írt levélben igényelhet.

A terv tartalmazzon javaslatot, látványtervet az emléktárgy feliratozására is, amelyen a díj főbb adatai és a díjazott neve szerepel.

Az értékelés során előnyt jelent, ha

  • a tervezés valamely Siemens software (Solid Edge, NX, stb.) segítségével történik
  • a tervet a Siemens középfokú duális képzésében tanuló hegesztő vagy ipari gépész tanulói tudják megvalósítani. A megvalósíthatóságról szintén lehetőség nyílik egyeztetni a képzés oktatóval, ezzel kapcsolatos igényét szintén a kommunikacio.hu@siemens.com email címen jelezheti.

Pályázók köre

  • BME GPK Ipari termék- és formatervező mérnöki BSc és MSc hallgatók
  • BME ÉPK osztatlan, BSc és MSc hallgatók

Díjazás

A nyertes pályázó, amellett, hogy megvalósított tervét a 2015-ös Siemens Gálán a Hatékonysági Díj nyerteseinek átadják, 100 000 forintos jutalomban is részesül. Az emléktárgy legyártásának költségeit a Siemens állja.

Beadási határidő: 2015. szeptember 27. éjfél

A pályázatok leadásának helyszíne: BME-V1 épület, C szárny Galéria 203. szoba, illetve e-mailben a ppai@mail.bme.hu címre

Eredményhirdetés: 2015. október 12.

További információ: a www.siemens.hu-n.