Sybrillo Camera Gimbal

Ötlettől az üzletig pályázat beszámoló

A verseny döntője és díjátadója óta mind a technikai, mind az üzleti oldal számos területén dolgoztunk, teszteket végeztünk, fejlesztettük eszközünket.
Nyereményünk bankszámlámra érkezését követően rendeltünk egy 3D nyomtatót az Egyesült Államokból, melyet november 26-án kezdtek el legyártani, majd december 12-én adták át a szállító cégnek. A nyomtató jelenleg vám- és adóügyintézés alatt áll, a várhatóan a következő 2 hét során fog megérkezni.
A versenyen bemutatott 3D modellt teljesen befejeztük, a 3D nyomtatásból eredő sajátos felületi érdességen finomítottunk, majd összeszereltük. Egy hónapja folyik az összeszerelt prototípus és az újra, C++ programozási nyelvben megírt programunk tesztelése. A korábban használt, azóta lecserélt motoraink és akkumulátoraink határait is teszteltük, hiszen egy olyan tesztprogramot írtunk hozzájuk, mellyel másodpercenkénti 8 db gyors irányváltást, gyors egyirányú forgatást értünk el. Ez természetesen lecsökkentette a motorok élettartamát kb. 70 órára. Ekkora igénybevételnek a felhasználók nem tudnák kitenni eszközünket, így eredményesnek mondhatjuk tesztünket.
A döntőt követően új csapattaggal bővültünk, Szauer Edina, egy marketinges MSc-s hallgató csatlakozott hozzánk. Munkájával nagyban hozzájárult, hogy piacunkat jól körülhatároljuk. Végzett egy piackutatást, melynek keretein belül 200 akciókamera-használótól kapott választ a piaci igényeket, valamint az eszköz használatát célzó kérdéseire. Továbbá szoros együttműködést sikerült kiépítenünk a hazai legnagyobb akciókamera-forgalmazóval, a MyActionCammel. Az ő tapasztalataikkal és visszajelzéseikkel, korábbi piackutatásuk használatával megbizonyosodtunk arról, hogy termékünkre van igény, és a megcélzott 400 dolláros eladási árat is a felhasználók többsége valóban kifizetné termékünkért. A GoPro gyártóval való kapcsolatfelvétellel betekintést nyerhettünk piacuk alakulásába, így már tudjuk, hogy az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság jelentené piacunk 60%-át.
Jelenleg is folyik az eszközön belüli kábelek elakadásmentes körbefordulását biztosító rendszer kiépítése, formatervezőnknek ez az egyetlen hátralévő feladata. A kidolgozott megoldások tesztelése a 3D nyomtató megérkezése után lesz lehetséges, így úgy gondoljuk, február végére befejeződhet a jelentős részek fejlesztése, utána a tavasz végéig kisebb módosításokat szeretnénk már csak eszközölni.
Részletesebb kutatást végeztünk a konkurens gyártók között, és arra a megállapításra jutottunk, hogy a legnagyobb gyártók is (pl. DJI) több lépéssel mögöttünk járnak, hasonló, a 2015-ös CES konferencián bemutatott eszközük az általunk fejlesztett eszköznél sokkal szerényebb tudású, és a használati lehetőségei is korlátozottak. Ezek után megállapítottuk, hogy termékünk piacon való megjelenésével egy még kiaknázatlan területet tudunk betölteni.
A versenyt követően tárgyalásokat kezdtünk a V3 Partnes kockázati tőkebefektető csoporttal. Ez a tárgyalássorozat azóta is tart, segítségükkel fontos és nagy értékű tudásra tettünk szert.
Terveink szerint nyár elejéig felvesszük a kapcsolatot néhány további befektetővel, kidolgozunk egy term sheetet és elkezdjük a nyáron a gyártás előkészítését.
Budapest, 2015. január 11.

Mankovics Dávid