Az Új Köznevelés interjúja a díjazottal.
Idén 15. alkalommal adták át a Pécsi Eszter Tanári Díjat, amelyre gimnáziumok és szakgimnáziumok tanárai pályázhattak, vagyis olyan matematika, fizika, biológia, kémia, informatika szakos tanárok, akik a diákok motivációjának erősítését szolgáló rendezvények szervezésében közreműködnek, akiknek tanítványai közül többen tettek emelt szintű érettségit, és/vagy sikerrel szerepeltek megyei, országos és nemzetközi középiskolai tanulmányi versenyeken. A díjazottaknak 2018−2022 között több olyan diákjuk is volt, akik érettségi után a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen folytatták tanulmányaikat. Az idei díjazottak közül Drávucz Anitával készíthettünk interjút, aki a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium matematika–fizika szakos mesterpedagógusaként immáron másodszor nyerte el az elismerést.
Hol kezdődött a pályája, hogyan lett Önből matematika–fizika szakos tanár?
Középiskolás koromban derült ki, hogy igazán jó affinitással rendelkezem a fizika, kémia és matematika tantárgyakhoz, nem okozott különösebb nehézséget a tananyag megértése. Ugyanakkor tizenévesen egyáltalán nem foglalkoztam azzal, hogy mi leszek, ha nagy leszek, nem érdekelt a jövőtervezés. Ekkor azonban az osztályfőnököm a hátam mögött titokban összebeszélt édesanyámmal: úgy gondolta, nagyon jó lennék tanárnak. Ezután pedig követték egymást az események: jelentkeztem a Kossuth Lajos Tudományegyetemre (ma: Debreceni Egyetem), ahová felvételt is nyertem. Érdekes volt, hogy az egyetem első három évében csupán a szakos tárgyakat oktatták nekünk, arról ellenben egy szót sem hallottunk, hogyan kell majd a gyerekeket megtanítani mindarra, amiről mi is éppen akkor tanultunk. Végül negyed- és ötödéven elkezdődtek a mikrotanítások – ahol egymásnak tartottunk órákat a szaktársainkkal –, és iskolákba is bejártunk már. Amikor kezdtünk egyre jobban hozzászokni ahhoz a tényhez, hogy mi tanárok leszünk, akkor tudatosult bennem is, mire vállalkoztam. Szerencsémre, amint elvégeztem az egyetemi képzést, rögtön állást kaptam a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban, ahol azóta is nagy örömmel dolgozom.
2015-ben már egyszer odaítélték Önnek a Pécsi Eszter Tanári Díjat. Milyen érzés újra a díjazottak névsorában szerepelni? Mit jelent Önnek a díj?
Nem gondoltam volna, hogy idén is megkapom a díjat, hiszen évente 11–12 embert jutalmaznak a Pécsi Eszter Tanári Díjjal, viszont megtisztelő volt, hogy a díjat odaítélők ez alkalommal is gondoltak rám, és megint csak odaítélték nekem a díjat. Nagyon fontos megerősítés számomra ez az elismerés, hiszen ez mutatja azt, hogy jól végezzük a munkánkat az iskolában. Azért beszélek többes számban, mert úgy hiszem, hogy a díjat alapvetően nem egyedül én érdemeltem ki, hanem a gyerekekkel együtt nyertük el a méltó jutalmat. Hiszen ha nincs olyan tanulóm, akin látom, hogy képes rá és akarja is csinálni, amit kitűzött maga elé célként, akkor aligha lennék most a díjazottak sorában. Remélem, lesznek még olyan diákjaim a jövőben is, akik miatt érdemes csinálni, mert ők igazán sokat tesznek hozzá ahhoz, hogy a tanárok is elismerésekhez jussanak.
Mi jellemzi a pedagógiai hivatástudatát?
Nagyon hálás vagyok, hogy annak idején a Verseghy Ferenc Gimnáziumban kezdhettem el a pályámat, ugyanis sem akkor, sem most nincsenek más olyan iskolák itt a környéken, ahol volna matematika tagozat. Budapesten, Debrecenben, Miskolcon és Szegeden vannak intézmények, amelyeknek van saját matematika tagozatuk, de a környékünkön nem található hasonló iskola. Tehát nyilvánvaló, hogy a környékről azok a diákok fognak hozzánk érkezni, akik már az általános iskola vége felé kitűnnek matematikából, ezért természetesen egy nagyon erős gyerekcsoport kerül az iskolánkba, akiknek pedig szintén hálás lehetek, mert nélkülük bizonyára én sem jutok el odáig, ahol most tartok.
Van olyan pedagógusegyéniség, akinek sokat köszönhet, aki elindította a pályán?
Az általános iskola 7–8. osztályában már emelt szinten tanultam a matematikát, de akkoriban még nem derült ki, hogy ezzel akarok majd a jövőben foglalkozni. Az egészben a pláne, hogy még ötös sem mindig voltam, leginkább a négyes és az ötös között ingadoztam, de valahogyan mégis nagyon élveztem a matematikaórákat. Az általános iskolai órákat is nagyon szerettem, majd a középiskolában egy kiváló tanárom volt – Béres Jenőné tanárnő –, aki egyszerre tanította nekem a matematikát és a fizikát, s mindemellett még az osztályfőnököm is volt. 11. és 12. osztályban a fakultációt is ő tartotta, és akkor karolt fel igazán, hiszen észrevette, hogy van bennem affinitás a tanári pályára, tehát lényegében neki köszönhetően lettem pedagógus.
Hogyan lehet élménydússá tenni a természettudományos tárgyak tanítását?
A kísérletekkel mindenképpen. Nyilván fizikából vannak kísérletek, amik kifejezetten felkelthetik a diákok érdeklődését. Sajnos manapság egyre ritkábban lehet hallani azt, hogy egy-egy intézményben a diákok gyakorlatorientált tanórán vesznek részt, hiszen gyakran nem jut elég idő arra, hogy a kísérletek is beleférjenek az órába. Matematikából persze más a helyzet, hiszen ott nincsenek kísérletek, de ha bárkiben megfogan az érdeklődés csírája, akkor biztos vagyok benne, hogy mindenképp arra fog törekedni, hogy egy-egy matematikai problémát megoldjon.
Hogyan vélekedik arról, hogy a műszaki- és a természettudományi szakokra alig-alig jelentkeznek lányok? Mi lehetne a megoldás, hogy többen érdeklődjenek a természettudományok iránt?
Nem gondolom, hogy a jelentkezők nemében problémaként kell értékelni azt, hogy kevés a lány, semmiképpen nem baj ez. Szerintem valójában mindegy, hogy fiú vagy lány az az illető, akit nagyon érdekelnek a természettudományok vagy akár a műszaki világ. Az előző osztályomban, akik az elmúlt tanévben ballagtak el, összesen négy lány volt, a mostaniban pedig tíz fölött van a lányok száma. Teljesen változó az, hogy éppen mennyi jelentkező van az adott képzéseken; van, amikor kiemelkedő a szám, de van, amikor visszaesik némiképp. Általában az a jellemző ezen a speciális matematika szakon, hogy a fiúk vannak többségben, ugyanakkor a most frissen indult osztályban kvázi fele-fele arányban van a nemek eloszlása, és nem maradnak el tudásban a lányok, sőt! Anno a matematika−fizika tanári szakon is vegyesen voltunk fiúk-lányok, viszont a fizikus csoportban csupán egyetlen lány volt, akit királynőjükként tiszteltek a fiúk.
Milyen jó tanácsot adna a pályakezdő természettudományos tanárkollégáknak? Mit tegyenek és mit ne tegyenek azért, hogy egyszer őket is jelöljék a díjra?
Azt tudom mondani, hogy nagyon sokat kell dolgozni, nem szabad sajnálni az éveket arra, hogy fejlesszük önmagunkat. Óriási lehetőség, ha az embernek van olyan közege, ahol matematika−fizika szakos órákat sok óraszámban tarthat, hiszen más osztályokban aligha lehet igazán kibontakozni ezzel a szakpárral. Persze van olyan eset, amikor egy-egy osztályból előkerül néhány olyan tanuló, akik valamilyen oknál fogva nem kerültek be a specializált matematika−fizika osztályba, de ezeknek az eseteknek a száma elenyészőbb, ritkán fordul elő ilyen. Ami szerintem igazán fontos, hogy nagyon kell koncentrálni az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyre (OKTV) – előző lapszámunkban írtunk az OKTV-ről, egy magyar szakos OKTV-felkészítő tanárral készült interjúnkat itt (shorturl.at/efFZ3) olvashatják –, amire az ország minden szegletéből érkeznek tanulók és tanárkollégák, akiktől sokat lehet tanulni. Ugyanakkor az is elengedhetetlen, hogy önmagunkat folyamatosan képezzük, másként nem érhetünk fel a dobogó legtetejére.
Forrás: Új Köznevelés – eredeti cikk