Az elektrokémiai korrózió tárgykörébe olyan korróziós folyamatok tartoznak, amelyek az elektromos töltések illetve töltött részecskék fém/oldat határfelületén végbemenő reakcióival, azaz elektródfolyamatokkal kapcsolatosak. Ezek a folyamatok tehát elektrolit oldat jelenlétében játszódnak le, azonban ez az oldat igen vékony adszorbeált nedvességréteg is lehet. Az elektronikai alkalmazásokban sokszor a forraszötvözeteket, a forrasztott kötéseket támadja meg az elektrokémiai korrózió, ami az áramkör végleges meghibásodásához vezethet. Elöző munkámban öt ólommentes forraszötvözetet (négy újonnan megjelent mikro-ötvözött és a széles körben alkalmazott SAC305 ötvözet, mint referenciát) vizsgáltam polarizációs tesztekkel, ahol az elektrolit 3.5 wt% NaCl volt. A polarizációs görbékből különböző korróziós paraméterek olvashatók ki, mint pl. a korróziós potenciál (Ecorr), korróziós áramsűrűség (Icorr), passzivációs áramsűrűség (IP) vagy a kritikus áramsűrűség (Icrit). A Icrit paramétert választottam az összehasonlítás alapjául, mert itt mérhetők a legnagyobb áramértékek. Az összehasonlítás szerint az egyik mikro-ötvözött forrasz minta mutatta a legmagasabb korróziós veszélyt. Jelen munkámban a szóban forgó korróziós különbségek okait kívántam feltárni. Azt találtam, hogy azok a forraszötvözetek voltak kevésbé ellenállóak korrózióval szemben, ahol relative magas ezüst és/vagy bizmut tartalom volt az eredeti ötvözetben és ezeket a korróziós termékekben is detektálni lehetett. Ennek egy magyarázata az lehet (a szakirodalom szerint is), hogy a szóban forgó fémek eltolják az ötvözet elektród potenciálját negatív irányba.
Dr. Medgyes Bálint, adjunktus, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
A kutatási beszámoló letölthető innen (PDF)
2017.01.31.